Mi legyen a vasárnapunkkal?

Vasárnap reggel van. A hét utolsó napja, amely az utóbbi időben annyira nagy érdeklődést kelt a médiában. Legyen valóban pihenőnap vagy inkább ne kockáztassuk, hogy alkalmazottak sokasága veszíti el az állását? Esetleg tudjuk valójában miről is szól ez az egész?

 

A nálamnál idősebbek hosszú diskurzust tudnak folytatni arról, hogy a rendszerváltozás előtti időben is működött minden, pedig szombat délben minden bezárt, sőt, még a demokrácia sem hozta rögtön a „szabad vásárlás” illúzióját. Most mégis úgy tűnik, hiába a lakosság körében magas támogatottság, valakik mégis meg akarják fúrni azt a szabályozást, amit három hónapja már a gyakorlatban is tapasztalunk.

Igaz, ehhez az elmúlt száz év legnagyobb globális vírushelyzetére volt szükség, de kiderült, az emberek tudnak élni úgy is, ha vasárnap nem maradnak nyitva az üzletek. Az már más kérdés, milyen hatással lenne mindez a gazdaságra, mert ehhez átfogóbb elemzésekre volna szükség, amelyekről keveset hallunk. Az viszont a napnál is világosabb, ha az üzletek bezárnak, attól még nem fognak tömegesen embereket elküldeni, mert a kereslet  és kínálat közötti összhatások átalakítják a vásárlási szokásokat is. Magyarul, ha valaki eddig vasárnap vásárolt, akkor feltehetően ezután más nap fog, s a fogyasztói nyomás más napokon jelentkezik. Esetleg néhányan a határ közelében átmennek abba a szomszédos országba, ahol vasárnap nyitva vannak az üzletek. Ez utóbbi persze nem segíti majd a gazdaságot, de akár lehetőséget jelenthet a határmenti munkanélkülieknek.

Igazi veszélyt a történet akkor okozna, ha a vendéglátó egységek, kávézók is bezárnának, mert az ilyen területen sok vállalkozó valóban napokban és szolgálatokban gondolkozik, de nem erről van szó. Sőt, éppen ők járhatnának jól, ha a vasárnapi szabadot a családok és egyének arra használnák, hogy egyet kirándulnak a környéken vagy éppen kikapcsolódnak. A romló gazdasági helyzet ellenére ugyanis még mindig erős fizetőképes csoportok vannak az országban, ahogy ezt az újranyitások utáni hétvégék is mutatják.

A gazdasági hatások elemzése tehát sokkal bonyolultabb, mint ahogy azt a gazdasági miniszter tálalni szeretné. Az pedig gyenge érv, hogy csorbulnak az egyének jogai, mert mondjuk aki szeretne vasárnapi munkával plusz jövedelmet szerezni, az nem tud. Ebből kiindulva azt is mondhatnánk, annak is csorbul a joga, aki hajnali négykor akarna vásárolni, de mivel csak hatkor nyit az élelmiszer, így nem tud. 

Ezen gazdasági hatások mellett van egy másik, sokkal fontosabb, amire a kormány nagyobbik oldala is hivatkozik. Az, hogy legyen egy pihenőnap. Természetesen még így sem lenne mindenkinek, mert számos területen továbbra is munkanap lenne a vasárnap, hiszen minden nem állhat le, de jelentős fejlődést tudnánk elérni. Erre azért is nagy szükség van, mert a fogyasztói elvárások hajszolása közben észre sem vettük azon veszteségeinket, amelyekre akár a koronavírus ideje alatti karantén is rávilágíthatott.

Az eltávolodás ugyanis a legnagyobb gondja a 2020-as év átlagemberének, amelyet a fokozott tempó és az elvárt célok hajszolása közben észre sem veszünk. Legyünk vallásosak vagy éppen ateisták, az mindenki számára evidens kell, hogy legyen, a pihenés nélküli hajsza nem vezet jóhoz. A vasárnap éppen ennek óráit hozhatja el nekünk, a családdal töltött pillanatokét, azt, amikor nyerünk egy kis „énidőt” vagy éppen csak újra tudjuk építeni a mindennapjainkat.

Akármennyire is titkoljuk, szükség van erre, mert a fejlődés zakatoló üteme ugyan több élvezeti cikket kínál a mindennapokban, de az okos világban csak akkor tudunk majd kényelmesen mozogni, ha a lélek is pihenni tud, nem csupán a test.

 

(Írta: Rajkovics Péter. A cikk megjelent a Dunaszerdahelyi.sk hírportálon.)

 

Kép: www.thedailymeal.com

Mint egy maratoni futás előtt…

A koronavírus-járvány alapjaiban rendítette meg a világot. S nem csak egészségügyi, de még inkább gazdasági szempontból. Ebben a helyzetben a kis országok különösen nehéz helyzetbe kerültek, hiszen függőségük még sebezhetőbbé teszik őket. Ódor Lajossal, a Szlovák Nemzeti Bank alelnökével a következmények és a kiútkeresés lehetőségeiről beszélgettünk.

 

Hogyan éli meg egy jegybankalelnök a válságot? Gondolom, kevesebb a repülőút, több a videókonferencia, persze a munka nem lett kevesebb.

Valahogy így. Azelőtt szinte minden héten repültem valahová, most pedig felerészt a bankban, felerészt otthonról dolgozom. A találkozók kilencven százaléka az interneten zajlik. Átmentünk a való világból a virtuálisba.  Persze többletmunkát ad az új helyzet, amihez hasonlót eddig nem tapasztaltunk. Igazából senki sem tudja pontosan, mi lenne a megfelelő gazdaságpolitikai válasz. Tehát többet kell gondolkodni a megoldásokon. A bank fele lényegében home office-ba vonult. Jómagam majdnem mindennap bejárok, igaz, rövidebb időre. Rugalmas lett a munkaidő.

Amikor Kažimír jegybankelnök először bemutatta a jegybanki becsléseket a gazdaság idei visszaeséséről, csúnya számokról beszélt. Különböző becslések keringenek, Szlovákiának egyik sem ígért túl sok jót. Most, hogy már látni pár márciusi, áprilisi adatot, hogyan változtak a predikciók?

Mivel én is részt vettem az első előrejelzések készítésében, elmondhatom, akkor nagyon nagy volt a bizonytalanság, nem is lehetett pontos számokat adni. Ilyen helyzetben még nem voltunk, ezért inkább forgatókönyveket készítettünk. Több variáns készült, amelyek öt és tíz százalék közötti visszaesést mutattak.

Most a legújabb jelentés már kicsit a rosszabb felé tolódott, most már a két számjegyű visszaesést tartjuk a legvalószínűbbnek.

Az első jelentés készítésénél, annak ellenére, hogy csak két hétre voltak bejelentve a vírus leküzdését szolgáló intézkedések, mi már két hónap rendkívüli helyzettel számoltunk.  Ez nagyjából valósnak is tekinthető, viszont a vírus azóta sokkal jobban átterjedt például az amerikai gazdaságra, s így a világgazdaság teljes fokú újraindulására még várni kell. Ez is nagyban rontja Szlovákia kilátásait.

Tegyük hozzá, hogy Szlovákia igencsak függ az exporttól, és magától az autóipar teljesítményétől.

Pontosan!

Tehát hiába szeretnénk visszamenni három műszakban autót gyártani, ha nincs kereslet. A járvány elején az hátráltatta a gyártást, hogy nem jöttek az alkatrészek, például Spanyolországból vagy Olaszországból, most pedig azt látjuk, hogy a kereslet nem ugrott vissza az autók iránt. És ez még egy ideig így is lesz.

Ez alapján is számolunk azzal, hogy a gazdasági visszaesés nagyobb lesz. Ha megnézzük a friss első negyedéves jelentéseket, Szlovákia azok közé az országok közé tartozik az EU-n belül, ahol a visszaesés az egyik legnagyobb volt. Ennek egyik oka, hogy ennyire kitett a gazdaságunk a külső sokkoknak, illetve, hogy a kormány járványellenes intézkedései gyorsak és erőteljesek voltak, és a korlátozások miatt több ágazat teljesítménye lezuhant.

Azt mondják, a járvány után semmi sem lesz ugyanaz. Az előbb arról beszélt, mekkorát zuhanunk. De akár arról is lehetne beszélni, milyen lehetőségeket teremthet a válság?

Általában ha túljutunk az első negatív meglepetésen, sokan kezdenek azon gondolkodni, hogy mi az a pozitív dolog, amit a járvány hozhat, és milyen lehetőségeket kínálhat.

Szerintem mindenképp érdekes lesz a befektetési folyamat a válság végén. A gazdaság fellendítésénél érdemes azokat a folyamatokat támogatni, amelyek hosszú távon kulcsfontosságúak, például a zöld energia fejlesztését.

Vagy ha már belecsöppentünk a virtuális térbe, ezen folynak a találkozóink, lehet, a későbbiekben nem fogunk annyi üzemanyagot fogyasztani, ami a globális felmelegedés szempontjából pozitív. Ezenkívül a járvány tapasztalataiból tanulva az egészségügyben is változások várhatóak, a hatékonyság remélhetően javulni fog. Nagy változásokra számítok a munkaerőpiacon, a válság miatt jóval rugalmasabbak lettek a munkáltatók is, lehet, a későbbiekben könnyebb lesz a munkát és a családi életet összehangolni.

A világ egyes országai már vártak egy másfajta válságra, valamiféle buborék kipukkanására. Erre viszont nem lehetett felkészülni. A válság előtt Szlovákia gazdaságpolitikáját gyakran vádolták, hogy nem készül a rossz napokra. Most azonban a járvány felülírt mindent. Senki sem nézi, melyik ország hogyan futott bele ebbe a helyzetbe. Talán mindegy is. Szlovákiának most mekkora a mozgástere?

Ez az egyik legnagyobb problémája az ilyen kis országoknak, ha nem tudnak a jó időszakokban felkészülni a rossz napokra.

Aki nem tudja a válság előtt csökkenteni az adósságát, beszűkül a mozgástere, ami gyakran nem a legideálisabb gazdaságpolitikai döntések meghozatalára kényszeríti.

Szerencsére Szlovákiában az adósságfék azért hozott annyit, hogy valamivel lejjebb tudtuk vinni az adósságot a 2008-as válság után, tehát nem vagyunk túl rossz helyzetben. A mozgástér azonban korlátozott. Egyéves távlatban számolhatunk az adósság komoly növekedésével, ami még mindig nem annyira veszélyes szint. Ha viszont a válság több évre is elhúzódik, akkor akár olyan adósságszintet hozhat magával, ami egy kis ország számára hosszú távon elég káros lehet.

Az új kormány, ha jól figyeltem, az elmúlt hetekben mintegy 4-5 milliárd euró értékben jutott forrásokhoz a kötvénypiacon. Az is kérdés, milyen felárral.

Igen, a felár növekedett, de ez abból is fakad, hogy ilyen környezetben törvényszerűen megugrik az államok adósságszintje. A pénzügyminisztérium is a GDP-arányos szlovák adósság 60 százalékra való emelkedését látja reálisnak, és ebben az esetben a kockázatok is mindjárt magasabbak.

De még nagyon messze vagyunk egy olyan kockázati szinttől, amely olyan országokat érint, ahol a válság előtt is jóval magasabb adósságszinten voltak.

A kockázat megnövekedett, ezt mutatja az egyik hitelminősítő döntése is, amely egy fokkal kockázatosabb csoportba sorolta Szlovákiát, de még ez a szint sem ad különösebb okot az aggodalomra.

A nemzeti bank, illetve a bankok tudnak-e maguk teremteni forrásokat?

A forrásteremtés szempontjából az egyik legfontosabb jegybanki döntés, hogy azon bankoknak, amelyek megfelelő aktívumokkal rendelkeznek, rendkívüli módon – negatív kamatokat kínálva – megkönnyítették a hitelfelvételt a jegybankokon keresztül. A másik, ami nem csak a forráslehetőségek kérdését érinti, hogy milyen tőkepozícióban vannak a bankjaink. Van-e annyi tőkéjük, hogy képesek az egyes vállalatok vagy a háztartások hiteleinek bedőlése után is olyan tőkepozícióban maradni, hogy további hitelekkel képesek segíteni a gazdaságot. Ilyen szempontból összehasonlítva a mostanit a 2008-as válság időszakával, amikor a bankok 10 százalékos tőkerátával rendelkeztek, ez mára megközelíti a húsz százalékot.

Ez előrevetíti, hogy a negatív forgatókönyvek esetén is jobb kondícióban lehetnek a bankok, mint a 2008-as válság előtt.

Bár a jó időkben nem tudjuk, hogy mikor jön a válság, csak azt, hogy biztosan jön, a bankrendszert sikerült válságállóbbá alakítani. Ez fontos a cégek és a háztartások szempontjából, hogy ilyen szempontból nincs korlátozva a kölcsönkibocsátás, de persze a bankok érthető módon óvatosak lesznek a hitelnyújtáskor. Senki sem szeretné, ha a folyósított hitel bedőlne, de itt lesz fontos az állami garancia, amely átvállalja az esetleges kockázatokat. Ezzel magasabb szinten maradhat a kölcsönkibocsátás, ami a gazdaság növekedése szempontjából kulcsfontosságú.

Ebben a helyzetben előny, hogy eurónk van, vagy több lehetőségünk volna, ha saját valutánk lenne?

Ennek vannak pozitív és negatív hatásai is. Ha saját valutánk lenne, akkor lehetne devizaárfolyamot csökkenteni. Ez segíthetne a gazdaságon. Másrészt viszont látni kell, hogy az euróövezeten belül rengeteg olyan program van, amely forrásokat, tartalékokat biztosít.

Hogy melyik oldal fog jobban kijönni ebből, arra majd a válság után lehet választ adni.

Egyelőre nem látok nagy gondot, ha összevetem magunkat a környező országokkal. Persze a sokk is nagyon szimmetrikus, és ha nincs kereslet, akkor az árfolyam szintje nem meghatározó.

A válság gazdasági legyűréséhez ajánlják az úgynevezett helikopterpénzt, míg a másik oldal hitelkönnyítésekkel, beruházásösztönzéssel szeretne túljutni a helyzeten. Az egyik a költségvetési hiányt növeli, a másik a gazdasági szereplőkre hárítja a költségek többségét. Melyik lehet az üdvös?

Ezek kombinációjára gondoltam már a válság megjelenésétől. Az elsővel rövid távon biztosítani lehet, hogy a családoknak és a vállalatoknak legyen megfelelő jövedelmük. Sokan kerültek nehéz helyzetbe, elvesztették a munkájukat, sokan kényszerültek hazajönni külföldről. Ez egyben enyhíti a belföldi fogyasztás visszaesését. De a válság második részében, amikor már látjuk az alagút végét, jobb a beruházások támogatására gondolni, olyan serkentő intézkedésekre, amelyek nemcsak pénzt adnak az egyes szereplőknek, hanem már a jövőbeni aktivitást is támogatni próbálják. A kérdést tehát érdemes fázisokra bontani.

Az első fázisban adjunk pénzt a megsegítésre, a másodikban serkentsük a beruházásokat.

Ódor Lajos
Fotó: Szalai Erika

Ön tagja a gazdasági minisztérium válságstábjának. Konszenzus van a stábon belül a lépéseket illetően?

A gazdasági válságstáb tagja vagyok a pénzügyminisztériumban és a kormányfőnél is. Többfajta vélemény elhangzott, de abban egyetértés alakult ki, hogy gyorsan kell cselekedni az elején, hogy ne szakadjanak meg a gazdaság szereplői között a kapcsolatok – ugye aki gyorsan ad, kétszer ad. Illetve, hogy minden érintett szereplő le legyen fedve, mind a nagyvállalatok, mind a kisvállalkozók.

A második fázisban már nagyobb a vita, van, aki az adókat csökkentené, van, aki beruházásokra gondol.

De a vélemények akkor is eltérnek, amikor nincs válság, erre való a stáb, ahol többféle szemszögből is ránéznek a kérdésre.

Abban van konszenzus a stábon belül, hogy mi fog változni világunkban, és az intézkedések tükrözik-e ezt a célt? Arra gondolok, hogy a kedvezményes hitelek esetleg irányulnak-e a fejlett technológiákba történő beruházásra, vagy hogy az ország ne épüljön ennyire az autóiparra.

Az autóipar túlsúlya elég nagy kockázat, de erre érdemes két szemszögből nézni. Az első, az iparág koncentrációja meglehetősen nagy, a másik, ha az ágazaton belül tudnánk több fejlesztést idehozni, azért abból lehetne profitálni. Ez egyelőre nem történt meg. Ha megnézzük, mi az a hozzáadott érték, amit az autóipar kínál Szlovákia számára, az nagyon kicsi, annak ellenére, hogy a gyártás volumene nagy. Ilyen szempontból nemcsak az a kérdés, hogy mit tudunk kínálni – és ilyenkor emlegethetjük a felsőoktatást, az innovációt, az új technológiákat –, hanem hogy maga az ágazat merre is indul, hiszen ott is van többféle technológia, amivel próbálkoznak. Ez komoly kérdés a globális autóipar szempontjából is. De mindenképp érdemes elgondolkodni, hogyan lehetne több fejlesztést, új technológiát behozni, amire nem igazán látom a feltételeket a V4 országain belül sem.

Itt érdemes okokként felsorolni a felsőoktatás vagy a fejlesztési kiadások alacsony szintjét. Bár elhangzottak a stábon belül is, ez inkább maratoni futás, amelyre nem pár hónap alatt kell megtalálnunk a választ, hanem kormányzati ciklusokon keresztül. A válság viszont lehet egy jó impulzus, hogy végre kezdjünk valami újat.

Térjünk vissza Európára. Görögország kis probléma volt, de itt van Olaszország…

Olaszországnak az a legnagyobb problémája, hogy jóformán évtizedek óta nem tud növekedni.

Beszélhetünk adósságokról, segélyprogramokról, amíg strukturálisan nem tud változtatni a gazdasági növekedési stratégiáján, addig nem fog kimászni a gödörből.

A válság tovább növeli az államadósságot, és az lesz a fő téma, milyen eszközökön keresztül lehet ezt orvosolni. Ehhez Olaszországon belül is konszenzusra kellene jutni, változtatniuk kellene. Ez már nehéz kérdés volt a koronavírus előtt is, a válság ezt csak felerősítette. Mindenképp hosszú távú megoldásra vár az euróövezet.

Mindeközben nincs megegyezés, miből fog felépülni az EU-s mentőcsomag. 

Fontos, hogy mennyire tud az Európai Bizottság az EU-s költségvetésen keresztül segíteni azoknak az országoknak, amelyeket leginkább érintett a vírus. Mert minél nagyobb az uniós segítség, annál kevésbé nő például Olaszország államadóssága, aminek egy részét ezzel átveszik a tagországok a költségvetésen keresztül. A tervek egyike, hogy az Európai Bizottság vesz fel kölcsönt, és ebből próbálnak segíteni az országoknak, amit később a tagállamok befizetéseiből visszafizet. Ez racionális terv, ami a szolidaritás valamiféle kifejezése, és nem csak a kölcsönök halmozásáról szól.

A közös kötvény kibocsátása viszont azt eredményezheti, hogy erősíteni fogja a közös pénzügypolitikát. Hasonló folyamat mehet végbe, mint ami az USA-ban lejátszódott a polgárháború után. Tehát várhatóan az EU több forrást is fog összpontosítani, új adókon, befizetések növelésén stb. keresztül.

Hasonló történet játszódott le az Egyesült Államokban, ők is kis lépésekben kezdték. Az EU nagyjából a GDP egy százalékából gazdálkodik, az USA akkor mintegy három százalékkal kezdte, mára ennek a mértékét jócskán megemelték.

Tehát vannak olyan területek az EU-n belül, ahol érdemes azon gondolkodni, hogyan lehetne esetleg közösen fellépni. Ilyen a fejlesztések területe, vagy az infrastruktúra építése, vagy a válságok leküzdése. Tehát vannak területek, amelyeket érdemes a közös költségvetésen keresztül finanszírozni, de még mindig ott tartunk, hogy a mostani egyszázalékos befizetéseket esetleg felemeljük kettő vagy három százalékra.

Szerintem nincs olyan veszély a járvány miatt, hogy most hirtelen egy föderációban találnánk magunkat, ahol 20-25 százalék lenne a közös költségvetés. Inkább azokat a területeket kellene feltárni, ahol érdemes lenne egyfajta politikát folytatni és nem 28-at.

A válságban az is jó, hogy mindenki a saját elképzeléseinek megfelelő víziót alkothat a jövőről. Sokan a járvány után a nemzetállamok megerősödését várják. Ez utóbbiakat talán erősíti a német alkotmánybíróság döntése, ami nagyon érdekes jogi helyzetet teremtett.

Ez az első eset, amikor egy nemzet alkotmánybírósága fogalmazta meg más szemszögből a döntését az euróövezeti közös politikáról. Ez könnyen elindíthat egy olyan folyamatot, ahol akár 19 eurózónás és a többi kilenc ország alkotmánybírósága felülírhatja a közös döntéseket.

Ha azonban 28 bíróság fog dönteni bármily ügyekben, annak nem lesz jó vége.

Magam is várom, hogy a német alkotmánybírósági döntésnek milyen hatása lesz magára az övezeti politikára. Gyakorlati szinten viszont ennek nem látom olyan hatását, amely leblokkolná azokat a válságellenes programokat, amelyeket az Európai Központi Bank nyújt. Tehát a mostani legfontosabb programot, a PEPP-t, amely magára a pandémiára összpontosít, nem tárgyalta a német alkotmánybíróság. Nem kell félni, hogy az európai segélycsomagok elapadnak, hosszú távon viszont ez a döntés sok kérdést vet fel, amiket jó lenne minél hamarabb megválaszolni, hogy stabil környezetben tudjon maga a központi bank is dönteni.

Soha nem jó ilyen vákuumban, bizonytalanságban dolgozni, ahol nem lehetünk magukban a jogi alapokban sem biztosak.

Végezetül mondjunk valami biztatót az olvasóknak. Milyen gyorsan tudunk visszakerülni a régi kerékvágásba?

Csakis optimistán: teljesen talán nem fogunk visszakerülni, de a fentiekben beszéltünk azokról az új helyzetekről, amelyek a járvány csitulása után várhatók. Gazdasági szemszögből az optimistább előrejelzések alapján azt mondhatjuk, jövőre visszajuthatunk a járvány előtti szintre. De nem lehet kizárni a járvány második hullámát, vagy ha a főbb gazdasági nagyhatalmaknál nagyon elhúzódik a járvány terjedése, akkor a visszapattanás eltolódhat két évvel is. De bízzunk a legjobbakban!

 

(Írta: Matus Tibor. A cikk megjelent a Magyar7 hetilap 2020/22. számában és a Ma7.sk hírportálon.)

 

Kép: hnonline.sk

Egy Bogár naplója

Megkérdeztük Bogár László közgazdászt a közelgő Trianon évfordulóról, illetve a karantén ideje alatt elindított új videoblogjáról. Csakis azért, mert minden rosszban van valami jó – persze nem árt egy kicsit a jóra rákeresni.

 

Kép: Ma7.sk

 

Kedves Tanár úr, Ön a karantén ideje alatt egy videóblogot indított Egy Bogár Naplója címmel.  Azt hiszem Trianon évfordulójának közeledtével az ott elhangzottaknak különös aktualitása van, hiszen a magyarság még mindig nem talált megnyugtató a választ a szétszakítottságra. Új narratívát kellene keresnünk a kérdés megoldására?

Amikor egy emberi közösséget valamilyen nagy trauma ér, akkor legfontosabb az, hogy minél mélyebben megértse a tragédia alapvető okait, hiszen egyrészt csak így tud tanulni belőle. Másrészt, mivel a dolgok lényegének a megértéséhez a dolgok történetének a megértése adja a kulcsot, csak így lehet képes arra, hogy a jövőbeli történetét lehetőleg megóvja a hasonló traumáktól.

Az elmúlt évezredünk, és az elmúlt évszázadunk egyaránt halálos fenyegetéssel kezdődik, hisz a 907-es Pozsonyi csatát megelőző császári dekrétum úgy szólt, hogy a magyarok kiírtassanak. A francia főtárgyaló 1920-ban pedig úgy nyilatkozott, hogy nincs olyan, hogy Magyarország, csak magyar urak vannak, akiknek elnyomó hatalma alatt románok, szlovákok, szerbek sínylődnek a Kárpát-medencében.

A Trianoni diktátum a globális hatalmi struktúrák döntése volt annak érdekében, hogy az „oszd meg és uralkodj” cinikus elve alapján széttagolja, megossza, egymással szembe fordítsa, következésképp meggyengítse a térség népeit.

Valójában nem is új elbeszélési módra volna szükség, hanem a legrégibb narratíva visszaállítására, annak az elbeszélési módnak a visszaállítására, amely Szent Istvántól a Hunyadiakig a Szentkorona szakrális uralma alatt egyenrangú és egyenjogúként tartotta össze a Kárpát-medence soknemzetiségű lakóit. Ahogy mondani szoktam, nem megújulni, hanem „visszarégiesülni” kellene.

Van esélyünk megtalálni a magyarság számára a megoldást, és egyben lesz-e hozzá erőnk és bátorságunk végig járni ezt az utat?

Ha kicsit kesernyésen is hangzik, de mindig töltsön el örömmel és bizakodással minket, hogy még mindig létezünk, és a halálos fenyegetésekhez mérten ez önmagában is történelmi tett.

A Trianon utáni második évszázadra a legjobb „útravaló” az lehetne, ha szelídséggel és türelemmel megpróbálnánk megértetni a Kárpát medence minden népével, hogy ma mindenki méltóbb emberi életet élhetne itt, ha a történelmi Magyarország egységes egész maradhatott volna.

És ha ez a helyzet most már nem is állítható helyre, de például a visegrádi együttműködés keretében számos esély nyílhat arra, hogy ne egymás ellenére, hanem közös álláspontot képviselve növeljük meg alkuerőnket az Európai Unió belső hatalmi tereiben.
De ez csak akkor lehet igazán sikeres, ha mi magyarok bátran küzdünk lelki, erkölcsi, szellemi önazonosságunk megőrzéséért, és azért, hogy demográfiai értelemben is életerős szereplők maradjunk a Kárpát medencében. A jövő évszázad folyamatait ezek az identitásképző energiák fogják eldönteni.

Ön is halad a korral. Hogyan fogadta a közönség a videó blogot?

Hetvenéves vagyok, így a legújabb kommunikációs technikák elsajátítása nem egyszerű feladat számomra. Minden rosszban van valami jó, a mostani járványban például az, hogy az egyetemi óráim megtartása csak a virtuális kiterjesztett valóságban, „távoktatással” vált lehetségessé, így számos új eljárást tanulhattam meg. Hála a hallgatóim, és persze unokáim lelkes segítőkészségének nagyon megkedveltem ezeket a technikákat, és ez bátorított arra, hogy belevágjak ebbe a kalandos vállalkozásba.

És mivel két hónap alatt több mint félmillióan nézték meg a kis videóimat, és naponta nagyjából ezer üzenetet kapok ehhez kapcsolódóan, azt hiszem érdemes folytatnom.

Tudást, bátorságot, becsületes helytállást csak a közösség befogadó és megértő szeretete adhat, és így éppen ebben tudjuk segíteni egymást.

Bogár László videoblogja elérhető a youtube csatornáján.

 

(Írta: Matus Tibor. A cikk megjelent a Ma7.sk hírportálon.)

 

Kép: nemzeti.net

Az EU csak abból adhat, amit tőlünk beszed

Röpködnek a százmilliárdok, az EU is beindult a nagy gazdaságmentéssel. No, azért még az indulástól messze vagyunk, de legalább már az asztalon van egy értékelhető javaslat, amiről majd vitatkozhatnak a tagállamok kormányfői, államfői és pénzügyminiszterei.

Valóban komoly pénzösszeggel 750 milliárd euróval emelte meg gazdaságmentés címén az Európai Bizottság az EU költségvetését. Ha ehhez még hozzátesszük azt az ezerszáz milliárd eurót, amit a hétéves költségvetési időszakban költenének el, akkor már brutális mennyiségről, 1850 milliárdról van szó.

A 750 milliárdot Európa a piacokon venné fel, alacsonyabb kamatokkal, mint az egyes gyengélkedő tagállamai. A 750 milliárdból 500 milliárdot támogatásként osztanának szét, 250 milliárdot pedig kedvezményes hitelként vehetnének fel a tagországok, amit 2028-tól harminc éven keresztül törlesztenének.  

Kell is, hiszen az európai gazdaság 15 százalékos visszaesését prognosztizálják a második negyedévben. Igaz, nem minden országban lesz ekkora a visszaesés, és ebben Szlovákiának nem igazán jók a kilátásai.

EU támogatás gazdasági visszaesés

Ezért a 750 milliárdos csomagot lebontották az egyes tagállamokra, a gazdaságuk nagysága, illetve a rászorultságuk alapján.

A 750 milliárdos keretből 173 milliárd eurót kapna Olaszország (23%), amelyből 82 milliárd euró lenne a támogatás (az olaszok akár 100 milliárd euróban reménykedtek), és 91 milliárd euró lenne a hitel.

A spanyolok 140 milliárd eurót kapnának (18,6%), amiből 77 milliárd euró lenne a támogatás és 63 milliárd euró lenne a hitel. Érdekes, hogy az olasz csomagon belül a hitel lenne nagyobb, míg a spanyolokén belül a támogatás.

Magyarország és Szlovákia 15 – 15 milliárdot kapna, ebből a 8 milliárd feletti összeget „támogatásként” kapnának, a maradékot pedig kölcsön formájában vehetnék fel.

EU támogatás gazdasági visszaesés
Fotó: ec.europa.eu

Azért nézzük meg, mi is lesz a fedezete ezeknek a kiadásoknak. Az ezerszáz milliárdot a megszokott módon a tagországok befizetéséből fogják fedezni. Tehát a régi gyakorlat szerint, minden tagállam befizeti a bruttó nemzeti jövedelmének (GNI) 1-1,2%-kát. A pontos számról még döntenek, hiszen a britek kiválása óta még nem volt megegyezés, miként fogják foltozni a brit befizetések hiányát.

Új adók

A 750 milliárdos csomag fedezetéül új adókat vetnének ki.

  • Az európai CO2-kvótakereskedelmi rendszert (ETS) kiterjesztenék a halászati és légiközlekedési szektorra – évi 10 milliárd euróra számítanak
  • a 450 milliós közös piacból különösen jelentős hasznot húzó nagy cégekre kivetett célzott adó szintén lehet akár 10 milliárd eurós,
  • az EU-n kívüli, lazább környezetvédelmi elvárások kiegyenlítésére létrehozandó konstrukció 5-14 milliárd eurós,
  • a 750 millió euró feletti globális éves forgalmat generáló digitális cégekre kivetendő adó 1,3 milliárd eurónyi.

A többlet adóbevétel tehát összesen elérheti az évi 26-35 milliárd eurót.

Tagállami befizetések

Emellett megemelnék a tagállami befizetéseket a GNI 2 százalékára, mégpedig az elkövetkező hétéves költségvetési ciklusra. Szlovákia esetében ez 5,1 milliárd, Magyarország esetében 7,7 milliárd euró többletbefizetést jelent.

A szlovák gazdaságpolitikusok rögtön örömködni kezdtek, hiszen az Bizottság által bemutatott táblázat azt mutatta, hogy 15 milliárd eurós forráshoz jutunk, igaz 5,1 milliárddal többet kell befizetnünk, de mégiscsak marad 9,9 milliárd euró a válság leküzdésére. A közvéleményt már elfelejtették tájékoztatni, hogy ebből mennyi az, amit támogatásként és mennyi, amit hitelként tudunk meríteni.

Persze még ez a konstrukció is kedvező az ország számára, hiszen a befizetésekhez képest nagyobbat szakíthat Szlovákia a támogatási részből, de a másik részét, a hitelt egyszer vissza kell fizetni. Igaz, csak 2028-tól, harminc éven keresztül.

Abból kiindulva, hogy úgyis mindig egymás bugyellárisát nézzük,

mondhatja a szlovák politikus, hogy annyihoz jutunk hozzá, mint Magyarország, és 2,6 milliárddal kevesebbet kell befizetnünk. Ez szép, de egyben azt is jelzi, hogy a szlovák gazdaság jóval nagyobb visszaeséssel számolhat, ezért is nyomta meg a Bizottság a ceruzáját.

A támogatásban van egy csavar, mégpedig az, hogy

nagyon gyorsan, 2024-ig kellene meríteni – hiszen válságkezelésről van szó – és projektalapon kellene szétosztani –  eddig viszont legendás volt Szlovákia merítési képessége.

Az új kormánynak tehát nagyon fel kell kötnie a felkötni valót, hogy a vállalkozások számára lehetővé tegyék ehhez a valóban komoly összeghez való hozzájutást.

És van még egy csavar a NextGenerationEU – Új generáció csomagban. Az, hogy az EU helyreállítási stratégiájával Európa zöldítésébe, a gazdaság modernizálásába, az új technológiák elterjesztésébe, a digitalizáció és az 5G elterjesztésébe szeretnék a forrásokat önteni. Erre viszont egy gazdaságpolitikának éveken keresztül készülnie kellett volna.

Biztosan Szlovákia is készült rá, és komoly tervek hevernek a fiókokban, bár egyelőre mi, polgárok erről nem igazán szereztünk tudomást.

(Írta: Matus Tibor. A cikk megjelent a Ma7.sk hírportálon.)
Kép: edition.cnn.com

A Nemzeti Bank rontotta előrejelzését a szlovák gazdaság kilátásairól

A Szlovák Nemzeti Bank pontosította márciusban kiadott előrejelzését a külkereskedelmi kereslet változásának és a gazdaságmentő intézkedések hatásainak figyelembevételével. A bizonytalan helyzet miatt a Nemzeti Bank újra 3 forgatókönyvet készített.

 

  • A szlovák gazdaságban idén 5,8 és 13,5% közötti lesz a visszaesés, a 9%-os visszaesést tartják a legvalószínűbbnek
  • A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően csak mérsékelten emelkedik a munkanélküliség, úgy becsülik, hogy mintegy 50 ezer munkahelyet sikerül megmenteni
  • A közszféra költségvetésének GDP arányosan 6,9 és 10,3% közötti hiányt becsülnek, az államadósság GDP arányosan 57 és 64% közötti szintre növekszik
  • Legfontosabb kockázati tényezőnek tartják a világjárvány további kimenetelét, a karantén-intézkedéseket – elsősorban külföldön, illetve a pénzügyi piacok és a fogyasztók viselkedését.

Az aktualizált előrejelzés szerint a márciusi előrejelzéshez képest is romlottak a kilátások. A márciusi legrosszabb következményekkel számoló forgatókönyv adatai megfelelnek a jelenlegi közepes  forgatókönyvvel. Ennek a megvalósulására a legnagyobb az esély.

Mindegyik forgatókönyv a gazdaság „V” alakú visszapattanásával számol, de az egyes forgatókönyvek figyelembe veszik az egyes államok enyhítésében bekövetkező fáziseltolódásokat.

Mindhárom forgatókönyv azzal számol, hogy

2020 második negyedévében éri el a szlovák gazdaság a mélypontot, ami után dinamikus „V” alakú élénküléssel számolnak, amihez egyaránt hozzájárul a külföldi és a belföldi kereslet.

A következő években folytatódik az élénkülés, de a legrosszabb forgatókönyv szerint középtávon nem sikerül visszatérni a 2019-es szinthez.

A munkaerőpiacon a válság hatására 46-100 ezer munkahely szűnik meg. A munkanélküliség a legrosszabb szcenárióban elérheti akár a kétszámjegyű értéket is.

Pozitív hatásként a kormányzati intézkedések erősíthetik a munkahelyek megtartását. Az intézkedések hiányában akár 150 ezerrel is kevesebb munkahely lenne.

A fizetések csökkenését várja a Nemzeti Bank. Erre hatással lesz a kevesebb ledogozott óraszám, a prémiumok hiánya, illetve a betegsegélyzőt igénybe vevők magas aránya.

Rövidtávon az infláció csökkenését várják, amire az üzemanyagok árcsökkenése van hatással.  Hosszútávon az inflációt fékezni fogja az elfojtott fogyasztás. A másik oldalon számítanak azzal, hogy inflációnövelő hatást hozhat a vállalatok kiesett teljesítménye miatti növekvő költségek.,

A gazdaság visszaesése, illetve a gazdaságmentő intézkedések viszonylag magas kiadásai jelentősen rontani fogják a közszféra költségvetési hiányát, és emelni fogják az államadósságot.

A költségvetési hiányt 6,9 és 10,3% közötti, az államadósságot 56,6% és 64% közötti intervallumokba várják. A pénzügyi intézkedések viszont szükségesek, hogy gátat vessünk a még nagyobb gazdasági károknak.

Kockázati elemeket mindkét oldalról lát a Nemzeti Bank. Kérdés milyen gyorsan lehet megfékezni a járványt, illetve milyen gyorsan lesz elérhető a védőoltás. Kérdéses az is, milyen hosszan lesznek lefojtva a világgazdaság egyes országai, ami lelassíthatja, de akár felgyorsíthatja a gazdasági növekedés visszaépülését. Kérdéses az is, miként változik a fogyasztói magatartás, és nagyon bizonytalan a pénzügyi piacok további fejlődése.

 

(Írta: Matus Tibor. A cikk megjelent a Ma7.sk hírportálon.)

 

Kép: nbs.sk

Szlovákia sok édes gyümölcsöt evett – megülte a hasát

Markáns vélemény jelent meg Ronald Ižip, a Trend portál főszerkesztő-helyettese tollából. Szerinte az ország egy évtized óta senyved valós gazdasági politika nélkül. A könnyen hozzáférhető gyümölcsök függőségére pedig rá fog fizetni…

 

Thai mangó, mexikói papaya vagy argentin alma. Az édes gyümölcs vonzza a hazai és külföldi ínyenc nyelveket. Még a szó átvitt értelemében is – az olcsó és képzett munkaerővel működő országok az átlag feletti jövedelem gyümölcsét jelentik a külföldi tőke számára. Ez pedig esélyt ad a fejlődő országoknak, hogy ennek ellentételeként, emeljék az életszínvonalukat. Szlovákia sem kivétel ebben a tekintetben.

Míg a Volkswagen az országban emberemlékezet óta gyárt autókat, a PSA Peugeot Citroën és a Kia Motors “csak 2006-ban” csatlakoztak.  Mikuláš Dzurinda kormánya Szlovákiát autóipari hatalommá változtatta. A nemzetközi koncerneket az ígéretes üzleti környezet mellett  vonzotta a nyugati piacok közelsége is.

2018-ban azonban, amikor a Jaguar Land Rover megnyitotta gyárát, a helyzet már megváltozott.

A szlovák üzleti környezet vonzerejéből már csak mítosz maradt. Már nem olcsó a munkaerő, és annak képzett részét a gazdasági fellendülés idején már szétkapkodták.

A külföldi tőkéért folytatott konkurenciaharcban Szlovákiának semmi sem maradt, csupán a kormányzati ösztönzők. Az utolsó könnyen hozzáférhető gyümölcsöt – egy újabb összeszerelő üzem idevonzásának képében – már rég megették.

Aztán jött 2020-as év. Megmutatkozott, hogy a koronavírus az “édes gyümölcsökkel” kombinálva, hasi fájdalmakat okoz.

A szlovák gazdaság márciusban gyakorlatilag összeomlott. Áprilisban a helyzet egyrészt szélsőséges megelőző intézkedések, másrészt nem kielégítő ösztönzők hatására még tovább romlik.

A korona-krízis elmúlásával Szlovákiának marad a nagy adósság, a drága munkaerő, az alacsony munkatermelékenység és az egyoldalú figyelem az autók gyártása iránt – egy luxusfarm, amely után drasztikusan csökkenni fog a kereslet.

Szlovákia fáján az új “gyümölcs” már savanyúbb és nehezebben elérhető lesz.

Robert Fico kormányai nem igyekeztek olyan létrát építeni, amely messzebbre érne el – a szlovák termelés hozzáadott értékének növelése érdekében. Igor Matovič kabinetje hasonló szellemben folytatja, és nincs ambíciója vagy elképzelése, hogy megalapozza a hazai gazdaság fenntartható és hosszú távú növekedését.

Szlovákiának már nincs mit külföldi tőkének felkínálnia. Ezért lehetséges, hogy hasonló sors vár Szlovákiára, mint Thaiföldre, Mexikóra vagy Argentínára – a gazdasági problémák idején a külföldi tőke távozása.

Szlovákia elvesztette versenyelőnyét. Sőt, beleesett a közepes jövedelem csapdájába, és a külföldi tőkének a továbbiakban nincs mit nyújtania.

Ugyanakkor a saját tőkéjét szégyenteljesen felzabálja, Nyugat-Európához való felzárkózása 2020-ban véget ér. Csak az olcsó populizmus marad, és ebben az évszázadban Szlovákia legnagyobb kihívása pont az ellene való küzdelem lehet. Amint a hasfájása elmúlik.

 

(A cikk megjelent a Ma7.sk hírportálon.)

Kép: podnikam.sk

A sárga gonosz?

Élesedő vita bontakozik ki az olajrepce körül. Az új agrárminiszter ugyanis a „besárgult Szlovákia” képével rajzolta meg a jelenlegi mezőgazdasági rendszer tarthatatlanságát. Bár a növénytermesztők figyelmeztetnek, hogy a repcéből ne csináljunk már „sárga gonoszt”, a szemet gyönyörködtető, virágzó repcetáblákból nagyon könnyű volt a rossz környezetvédelmi gyakorlat, a biodiverzitás csökkenését, a megaparcellák kialakítását, vagy éppen az alacsony élelmiszer-önellátás jelképét kialakítani.

 

Ján Mičovský (OĽaNO) többször kijelentette, hogy

a Szlovákia szántóterületének 11%-án, 147 ezer hektáron termesztett olajrepcéből két és félszer annyit termesztünk, mint amennyire az országnak szüksége volna . A miniszter szerint a repce zöme nem az élelmiszeriparban hasznosul, hanem üzemanyag készül belőle.

Márpedig a járvány idején az élelmiszer-önellátás kérdése fokozott hangsúlyt kapott, stratégiai érdekké vált.

A miniszter a repcét olyan korszak jelképének tartja, amin túl kellene lépnünk. Megérti, hogy egyeseknek ez jó üzlet, de ez egy olyan termény, amelynek élelmiszercélú feldolgozására nincs az országnak kapacitása, amit mégis itthon dolgoznak fel, az megy az üzemanyagba.

Nem a repce termesztését akarná betiltani, hanem olyan növények termesztését szeretné látni, ami a hazai asztalokra kerülhet.  Azaz, az önellátást növelné a jelenlegi 40%-ról, hogy ne csak 3-4 növényt termeljünk az országban.

Természetesen a nagygazdaságok nevében a Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara is megszólalt, hogy a repce termesztésére nem jár több támogatás, mint más növényre, és

nem szeretnék, ha a repcéből a „sárga gonosz” képét alakítanák ki.

Régi sémákat hoznak fel megoldásként, szerintük a feldolgozó-kapacitásokat az államnak kellene kiépítenie, vagy legalábbis támogatnia, és plusztámogatásokat kellene kapniuk azon növények termesztésére, amelyeket fontosnak tart az állam. A kamara támogatja a zöldség- és gyümölcstermesztés, vagy akár az agrár-erdészeti rendszerek fejlesztését, de hát a Krisztus sírját sem őrizték ingyen…

A kamara szerint a repce részaránya nálunk nem kimagasló, vannak német vidékek, ahol részesedése 20% felett van, a repce pedig kiváló előveteménye például az őszi gabonáknak, jó méhlegelő (kérdés mit mondanak a méhészek az új repcefajtákra), és az év nagy területén takarja a szántóföldet.

Szerintük a zöldségágazat csökkenése elsősorban a kereskedelem, a piac szervezésében keresendő. Abban, miképp viszonyulunk az itt állomásozó üzletláncokhoz, illetve milyen támogatási politikához folyamodunk, ami az EU-n belül nálunk a legalacsonyabb.

Persze ez így egyszerű magyarázata a kérdéskörnek, hiszen

a zöldség-gyümölcs ágazat elsősorban azért szorult vissza, mert a feldolgozói kapacitásunkat és a felvásárlói hálózatot a rendszerváltozás után a padlóra tették. Márpedig felvevőpiac nélkül ki vágna bele a komoly belépő költségeket igénylő zöldség vagy más intenzív növény termelésébe?

Helyette marad az alapnövények termesztése, amit pár ember alkalmazásával, viszonylag kiszámítható kockázattal, tisztes nyereséggel végezhető. Mindemellett még a technikára is pályázni lehet, ahol szintén előtérbe kerültek a nagy és „hatékony” monstrumok.

Szlovákia a kilencvenes években önellátó volt élelmiszer-alaptermékekből.

Jelenleg csak tejből és élelmiszerbúzából volnánk képesek ellátni az országot. Zöldségből 35%-ban, gyümölcsből 32%-ban, burgonyából 58%-ban, disznóhúsból 39%-ban tudnánk biztosítani a szükségleteket, baromfihúsból már felfejlődtünk 80%-ra. Olajból túlteljesítünk, de nem nálunk történik a feldolgozás.

Tehát már az alaptermelésben sem vagyunk önellátóak, és a külföldi árudömping már nem azt jelenti, hogy mellette hasonló mennyiségű alapanyagot vinnénk ki. Így nem csoda, hogy az agrár-külkereskedelmi mérlegünk hiánya évről évre nő, és egyelőre nem is látszik, hogy ez megfordulna.

Márpedig a feldolgozás hiánya, a szervezetlen kereskedelem és még sok minden miatt, a szlovákiai agrárágazat alulteljesít európai viszonylatban is. Nincsenek azok a termények, amelyek megdobnák az egy hektárra jutó teljesítményt.

Így mi csak 1 178 euró bruttó teljesítményt tudunk lehozni egy hektárról, míg az EU átlag 2 746 euró, de vannak országok ahol ezt is messze meghaladják (Hollandia 15 229 euró, Málta 10 642 euró vagy Belgium 6 309 euró).

Ezt a visszafojtott, nyersanyagokra koncentráló növénytermesztést mutatja az a tény is, hogy

Európában elsők vagyunk a parcellák átlagos nagyságában.  Míg az EU-ban egy parcella átlagos nagysága 3,9 hektár, addig ez nálunk 12 hektár.

Különösen igaz ez a Kisalföldön (Dunamenti síkságon), Nagyszombat és Nyitra megyében, ahol a parcellák átlagos mérete már 18 hektár.

Bár tény, hogy a nagy parcelláknak megvan a technológiai versenyelőnye,

könnyebb a megművelés, kihasználhatóak a nagy gépek, nagyobb a jövedelmezőség, de mindez csak rövidtávú előny.

A nagy parcelláknak számos környezetvédelmi kockázata van,

amellett, hogy a vadak, fajok biodiverzitását csökkenti, erősebb rajtuk a szél és a víz eróziója, a táj felmelegedését okozzák, amivel növelik az aszály hatását. Hosszútávon kifizetődő volna csökkenteni a parcellák méretét, mozaikszerűen kialakítani a parcellákat, zöld sávokat létrehozni a parcellák között, szélfogókat, vagy agrár-erdészeti rendszereket bevezetni.

Az osztrák parcellákkal kár is összehasonlítani a mieinket, de paradox módon – bár

Szlovákia sokkal tagoltabb, mint a magyar vagy a lengyel táj – mégis nálunk vannak nagyobb parcellák.

Ezt egyrészt a szocializmus alatti tájrendezés okozta, ahol az agrártechnika jobb kihasználása érdekében beszántottak mindent, de a jelen helyzet kialakulásában komoly szerepe volt a rendszerváltozás utáni átalakulásnak is.

2019-ben 15 ezer olyan monokultúrás parcellán gazdálkodtak, amelynek mérete nagyobb volt, mint 30 ha. Ezek lefedték a mezőgazdasági terület 46%-át.

2020-ra Csehországban már maximalizálták a parcellák nagyságát 30 hektárban, és kötelezték a gazdákat, hogy a parcellákat legalább 22 méteres bio-védősávval válasszák el. Persze a mozaikos táj kialakulását az sem fogja segíteni, hogy a gazdák többsége milliókat költött gépekre, ahol a piaci kínálat és a támogatási rendszer is a nagyteljesítményű gépeket hozta helyzetbe.

A„repce-vitában” megjelent az agrár-erdészet is, mint a klímaváltozásra adott egyik megoldás, és ami Európában, azon belül már Magyarországon is támogatott gazdálkodási forma, ahol törekednek a fás kultúráknak a mezőgazdasági növénytermesztéssel és/vagy állattartással való harmonikus, együttes fenntartására, illetve a velük való együttes gazdálkodásra. A kérdésébe belegondolva, a jelenleg alkalmazott technikával nehéz elképzelni ezt a fajta művelési módot, de mielőtt a gyakorló gazda is alapból elutasítaná az ötletet, javaslom, hasonlítsa össze aszályos időszakban a termését a szélfogó mellett, illetve onnan száz méterre.

agro erdészet mezőgazdaság

A vitában az a jó, hogy végre beszélnek róla, és végre egyszerre érinti a mezőgazdasági gyakorlatot, az élelmiszer-önellátást, a feldolgozóipart és a környezetvédelmi kérdéseket.

De a vita végtelenségi elnyúlhat, ha egyik fél sem fogja keresni a kompromisszumokat. A miniszternek is el kell hinnie, hogy a mezőgazdász nem csak a nyereségért küzdő technokrata, aki a levesét is növényvédőszerrel ízesíti. A gazdák termeszteni fogják a kívánt növényeket, ha a megtermett terményekre kialakítják a feldolgozóipart, a piacot, a viszonylag biztos, tervezhető bevételt – és ez lesz az igazán nehéz feladat. Viszont a mezőgazdászoknak is be kell látniuk, hogy a tevékenységük során környezetvédelmi feladatuk is van, sőt a termésbiztonságuk érdekében érdemes néhány klímavédelmet szolgáló elemet átvenniük a saját termelési gyakorlatukba.

 

(Írta: Matus Tibor. A cikk megjelent a Ma7.sk hírportálon.)

 

Kép: e.dennikn.sk

Újabb segítséget kaptak a vállalkozók

Kétszáz külhoni magyar vállalkozó részvételével tartották meg az elmúlt hétvégén a Kárpát-medencei magyar vállalkozók találkozóját, amelyet a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága szervezett.

 

A találkozón 77 erdélyi, 43 felvidéki, 53 vajdasági és 27 kárpátaljai vállalkozó vett részt.

A két nap alatt az idő- és változásmenedzsment, otthoni munkavégzés, valamint egyéb hasznos témakörökben hallhattak előadásokat, de workshopokon és egyéni mentoráláson is részt vehettek.

Az online rendezvény a már négy éve megtartott mezőkövesdi vállalkozói találkozót pótolja, amelyet az idén nem tudtak a járvány miatt megvalósítani, pedig az előkészületek már zajlottak.

A pénteki megnyitón Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára emlékeztetett rá, hogy a kétnapos képzésen elsősorban olyan mikro- és kisvállalkozások vesznek részt, amelyek a járvány által különösen érintett ágazatokban tevékenykednek.

A találkozó célja, hogy a vállalkozások között erősebb kapcsolatrendszer alakuljon ki, és a kapott információknak köszönhetően minél gyorsabban talpra állhassanak a járvány után.

Az államtitkár beszédében elmondta, éppen tíz évvel ezelőtt került sor a kormányváltásra, amely után a kettős állampolgárságról szóló törvény elfogadásával megvalósulhatott a nemzetegyesítés. A nemzetpolitikában 2015 után pedig egyre fontosabb szerepet kapott a Kárpát-medencei gazdasági együttműködés támogatása.

Pályázatok, képzések révén egyre több, az anyaországon kívül élő vállalkozót sikerült megszólítaniuk, akiknek a véleményére korábban senki sem volt kíváncsi.

Potápi kiemelte a gazdaságfejlesztési programok sikerét is, amelyekkel vállalkozók ezreit támogatták az egyes régiókban. Az idei konferencia létjogosultságát jól mutatja, hogy a 200 fős létszám fél nap alatt megtelt. A résztvevőknek jó egészséget és sok érdekes előadást kívánt az államtitkár, aki után Jónás László, a Design Terminal (a program szakmai társszervezője) üzletfejlesztési vezetője köszöntötte az online hallgatóságot.

A szakértő örömét fejezte ki, hogy immár ötödik alkalommal nyithatta meg ezt a konferenciát, igaz, ezúttal online térben, de a hatalmas érdeklődés és a visszatérő résztvevők száma bizonyítja, a vállalkozók hasznosnak érzik a rendezvényen elhangzó információkat. És valóban, a résztvevők már az első előadás során is számtalan hasznos információval gazdagodhattak, amikor Császár Zoltán arra irányította rá a figyelmet, hogyan lehet menedzselni a válság okozta új helyzetben a vállalkozásokat, és hogyan kell a jövőben felkészíteni egy-egy céget az ilyen helyzetekre. Előadása másnap folytatódott, amikor a konferenciát hallgató vállalkozók számára készített kérdőív válaszai alapján is vizsgálta az egyes szereplők felkészültségét a válsághelyzetekre.

potápi találkozó

Az átfogó előadások során

az is kiderült, milyen fontos szerepet játszik a kommunikáció a különleges helyzetek esetén, hiszen a vevők megfelelő tájékoztatása és a folyamatos interakció ebben a helyzetben a bizalmi kapcsolat kiépítése szempontjából különösen fontos és akár a szervezet piaci pozícióját is erősítheti.

Az pedig nemcsak ebből az előadásból érződött ki, hanem a szakértők mondandójából általában, hogy mennyire lényeges felismerni a járvány okozta új helyzet pozitív hatásait. Nem feltétlenül csak arról van szó ugyanis, hogy megtanulunk új lehetőségeket keresni a korlátozások közepette, hanem ahogyan Békéssy László is felvázolta, a munkafolyamatok hatékonyságát is jobban átlátjuk. Az otthoni munkavégzésről szóló prezentációban ugyanis többek közt arra is fény derült, hogy a napi nettó ötórás munkavégzésnél több már hosszabb távon kiégéshez vezet, s ha ezt egy olyan szakértő mondja, aki több területen is az online munkaszervezés mellett tette le a voksát, akkor a vizsgálatainak hinnünk kell.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a napi ötórás munkaidőt be kellene vezetni, mert ahogy normális esetben a munkahelyünkön, úgy távolról dolgozva is feltétlenül szükségesek a beszélgetések a kollégákkal, vezetőkkel,

de az egész folyamat szempontjából kulcsfontosságú, hogy mindennek meg legyen az ideje és a helye a munkanapjaink során.

Ha már az időről és a helyről esett szó, nem mehetünk el az időmenedzsment kérdése mellett sem, amiről Mészáros Anita tartott izgalmas előadást, méghozzá rávilágítva a legtöbb vállalkozó és munkavégző problémájára.

Az otthonról végzett munka esetében ugyanis a magánélet és a munka egyre inkább összemosódik, de ez nem feltétlenül csak erre az időszakra jellemző.

A végeredmény, hogy mindkét területen csak problémák keletkeznek, ezért nemcsak az a fontos, hogy otthonról dolgozva egy állandó helyet találjunk magunknak, legyen ez egy asztal vagy akár egy szoba, hanem időbelileg is osszuk be, mikor mit csinálunk. Idősávok, prioritások és szabályok alapján könnyebb szervezni a mindennapokat, így nemcsak átláthatóbbá válik a napunk, hanem a teljesítményünk is növekedni fog. A folyamat elindításához pedig az elhatározás mellé számos alkalmazás nyújt segítséget, amely telefonon is elérhető.

Az online konferencián nem hiányoztak a motivációs előadások, egyéni mentorálások sem,

de azok is jó tanácsokat kaptak, akik olyan területen tevékenykednek, ahol a korlátozások egyet jelentettek az ideiglenes leállással. A kölcsönös tapasztalatmegosztás is segített, mert az előadások mellett az online térben szabadprogramként egy-egy beszélgetésre is volt mód a modern technika segítségével.

Szombat délután zárásként Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője és a koronavírus elleni harc magyarországi „hangja” hozta közelebb a munkájukat és azt is, hogy szerinte mire kell még felkészülnünk a járvány kapcsán. Előadása a reakciókból megítélve nagy sikert aratott. Nem véletlenül, hiszen a stílusa és a kommunikáció inspiratív volt a hallgatóság számára, akik ismét megtapasztalhatták, a magyar kormány akkor sem feledkezik meg a határon túl élő nemzetrészekről, amikor harcban van egy láthatatlan ellenséggel.

Ahogy Győrfi mondta, az ilyen harcban meg kell ismernünk és alkalmazkodni kell az ellenfél jellemzőihez, hogy a küzdelmet minél kevesebb áldozattal vívhassuk meg, s akár győztesek lehessünk.

A gazdasági életben is a helyzethez való alkalmazkodás jelenti a kiútkeresés kulcsát.

Miközben nem feledkezünk meg arról sem, hogy a történelem során a válságok után mindig fellendülés következett, tehát a jó ötleteknek különösen nagy tér nyílik majd a jövőben. Az online konferencia is ilyen kiváló gondolat volt, de azért bízunk abban, hogy jövőre a Kárpát-medence vállalkozói személyesen is tudnak találkozni.

 

(Írta: Rajkovics Péter. A cikk megjelent a Magyar7 2020/19. számában és a Ma7.sk hírportálon.)

Kép: origo.hu

 

Megjöttek a szlovák és a magyar negyedéves GDP-adatok: ez a különbség a két ország gazdasága között

A magyar és a szlovák Statisztikai Hivatal is közzétette a 2020 első negyedéves becslését a GDP változásáról. A magyar GDP még pozitív tartományban maradt, a szlovák viszont jelentős visszaesést mutat. Mindkét gazdaság március második felében vezette be a korlátozásokat, viszont a magyar gazdaság az előző negyedévekben erősebb bővülést tudott felmutatni.

 

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 2,2 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 2,0 százalékkal nőtt az első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva

– jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A koronavírus-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet a legtöbb nemzetgazdasági ág termelésére kedvezőtlenül hatott, de a piaci szolgáltatások és kisebb mértékben az ipar továbbra is a növekedés húzóerejét adta az első negyedév egészét tekintve – tették hozzá.

A magyar idei nyers adat 2016 negyedik negyede óta a legalacsonyabb, igaz a tavalyi bázis hosszú évek óta a legmagasabb volt, és már a harmadik negyedéve mutatta ugyanazt az 5,3 százalékos növekedést.

Az első negyedévi GDP részletes adatait május 29-én közli második becslésében a KSH.

magyar GDP
Fotó: KSH
A szlovák negyedéves GDP

Az első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) Szlovákiában a nyers adatok szerint 3,9 százalékkal, a szezonálisan kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 4,1 százalékkal csökkent az első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva.  Az előző negyedévhez képest 5,4%-kal csökkent.

A Szlovák Statisztikai Hivatal kedvezőtlen gazdasági fejleményeket érzékel a hozzáadott érték csökkenése miatt a kulcsfontosságú iparágakban, különösen a gépjárműgyártásban és számos szolgáltató ágazatban. A külföldi kereslet csökkenése jelentősen hozzájárult a GDP eséséhez, és az előző évi fokozatos lassulás dinamikája felgyorsult. A belföldi kereslet növekedése a jelenlegi helyzet miatt nem kielégítő, a fogyasztási kiadások legnagyobb mértékben az államháztartási szektorban növekedtek. A növekedéshez szükséges befektetések már az előző negyedévekben is csökkent.

Az első negyedévi GDP részletes adatait június 5-én közli második becslésében a SŠÚ. A Szlovák Statisztikai Hivatal, tekintve az adatbegyűjtés nehézségeire a negyedéves becsléseinek hibahatárait -0,4 és +0,3 százalékpontban határozta meg.

szlovák GDP
A szlovák foglalkoztatási adatok

A teljes foglalkoztatás a referencia-időszakban elérte a 2,425,8 ezer főt. Ez 2019 első negyedévéhez képest 0,5% -os csökkenést. A szezonális hatásokkal való kiigazítást követően a teljes foglalkoztatás 0,4% -kal csökkent 2019 első negyedévéhez képest, és 0,5% -kal csökkent 2019 negyedik negyedévéhez képest.

 

(Írta: Matus Tibor. A cikk megjelent a Ma7.sk hírportálon.)

 

Kép: global.chinadaily.com.cn

A felvidéki magyar újra ellenzékben

Április utolsó napján elfogadták a kormányprogramot. Szép mondatokat tartalmaz, és a kormányfő is hangsúlyozta, a program az idecsatolt magyarság érdekeit is szolgálni fogja. A részletek kibontásánál azonban kezd a szánk íze kissé megkeseredni.

 

 

Nemcsak a nemzetiségi jogokra, az állampolgárságra, de a magyarság által lakott régiók gazdasági fejlődésére is pillantva kétségeink támadnak, hogy a kormány lépései jó irányba mutatnak. Bármennyire szerettük volna ennek az ellenkezőjét – akár az elmúlt száz évben annyiszor –, ismét nem a mi kormányunkat láthatjuk, hanem a megszokott ellenzéki létbe szorulunk.

Több mint egy hónapja jelentette be a kormány az első gazdaságélénkítő csomagját, amelyre 1,5 milliárd eurót szánt az első lépésben. Április végéig ilyen címen a vállalkozók, a kereskedők és az iparosok rendelkezésére 12 milliót juttattak, ami a beígért összeg kevesebb, mint 1 százaléka. Persze a pénzt nem lehet csak úgy leakasztani, és az adminisztráció sem volt felkészülve, de azért ennél mindenki többet várt. A pénz amúgy is szűkösen van, hitelhez is már csak felárral jutott a kormány. Az EU is bedobta a mentőövet, és gyorssegélyként megengedte, hogy azokat a forrásokat, amelyeket az ország felzárkóztatására kellett volna felhasználni, egyszerűbb feltételekkel használjuk a koronavírus gazdasági hatásainak a leküzdésére.

Az Unió olyan volt, mint a mesebeli leány, aki adott is meg nem is, hozott is, meg nem is – egyszerűen megengedte, hogy azt az összeget, amit a 2014/2020 közötti költségvetési keretből az országok nem tudtak lehívni, most felhasználhassák a koronavírus elleni harcra.

Az egyik szemünk sír, a másik pedig nevet, látva, hogy az előző kormány ennek a keretösszegnek cca. 15,3 milliárd eurónak alig a 30 százalékát tudta kimeríteni. Azaz maradt forrás a járványos időszakra, ezek a pénzek azonban rettenetesen hiányoznak a régióinkból, a vállalkozásainkból, az infrastruktúránkból. Ez világossá teszi, miért nem értünk el látványos eredményeket a régióink felzárkóztatásában.

Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes be is jelentette, hogy 1,2 milliárd eurónyi EU-s forrást csoportosítanak át a minisztériumok által kezelt operatív programokból a járvány elleni harcra, olyan kihasználatlan forrásokat, amelyeket még nem kötöttek le szerződésekkel. Ez észszerűnek tűnik, hiszen kicsi lett volna az esélye, hogy a következő két évben mindezt kimerítsék. Persze a miniszterelnök-helyettes, akire ráruházzák az összes EU-forrás kezelését, itt nem állt meg, hanem bejelentette, hogy átvizsgálják azokat a nagy nemzeti projekteket is, amelyekre további 3,3 milliárd eurót szántak. Itt elsősorban infrastrukturális beruházásokról van szó, ezekből a legnagyobb lemaradást a vasútfelújítások terén szedte össze az előző közlekedési miniszter.

Az még rendben volna, hogy a le nem kötött forrásokat átirányítják, de vészhelyzetben minden garasra szükség van, így megvizsgálnak pár olyan projektet is, amit a „szakma” is feleslegesnek tart. Ennek esik áldozatul az Érsek Árpád által forszírozott dunai közlekedés potom 80 millióért, illetve hasonló sorsra juthat a Rozsnyó és Szádalmás közötti szoroskői gyorsforgalmi útszakasz, amire még a volt miniszter tavaly év végén úgy írt ki pályázatot, hogy nem volt kész a tervdokumentáció és az építkezési engedély. Tegyük hozzá, a jó szándék vezérelte, mert szerette volna, hogy megépüljön. Ezt a 243 millió euróra becsült beruházást az „Értéket a pénzért” szakmai csoport is bírálta, mivel itt csak napi 6 ezer autó áthaladását mérte. Az INEKO elemzői is inkább az Eperjes–Felsővízköz közötti sósfüredi (Šarišský Štiavnik) szerpentinre költenék ezt az összeget, ha már dönthetnek a magyarok és a ruszinok között.

Bár a szoroskői 14 kilométeres útszakasz meglehetősen drágának tűnik, látni kell, hogy a 4,2 kilométeres alagút magában elvisz 144 milliót. Másrészt a tanulmányok kimondják, hogy az útszakasz megépítésével a közlekedők évente mintegy 93 millió eurót spórolnának időben és üzemanyagban.

Ezért is érzem azt, hogy a felvidéki magyarság gazdasági szempontból is ellenzékbe kerül. A szimbolikus „magyar” projektek megvalósítása, például a déli autópályáé veszélybe került. Ennek a megakasztására meg is van az eszköz: az „Értéket a pénzért” program, amely az egyes beruházások hasznosságát, megtérülését vizsgálja.

Sajnos az elemzők nem a nagy klasszikus mondásából indulnak ki: „nem oda kell rúgni a labdát, ahol a játékos áll, hanem oda, ahova szeretnénk, hogy menjen a játékos”. Bár a gazdaságfejlesztéshez elsősorban nem az odavezető autópálya kell, viszont ha azt szeretnék, hogy a gazdasági árnyékzónáink feléledjenek, ahhoz egy-két járható út sem ártana. 

Itt komoly dilemma előtt fog állni a kormány, hiszen a kormányprogram szerint fejleszteni akarja a régiókat, másrészt viszont megkötik a saját kezüket a fent említett programmal. Ha ehhez hozzászámítjuk a válság körüli pénztelenséget, borítékolható, hogy a régióink nem számíthatnak komoly fellendülésre.

Persze, azt is érdemes volna átgondolni, mennyire volt racionális a Most–Híd által erőltetett déli autópálya, amikor Pozsonyból Kassára már eljuthatunk az M1-esen, illetve pár év(tized?) múlva az északi hegyvidéken keresztül. Mennyi értelme van az M1-es fölé hatvan kilométerrel egy másik autópályát húzni? Ráadásul, mivel ez nem eladható európai kiemelt fontosságú ütőérként, ennek a megépítését az EU csak 30% körül finanszírozza, nem pedig 75-80 százalékban. Ennek akkor van értelme, ha szűk szlovákiai keretben, a nemzetállami határokban gondolkodunk, illetve olyan szlovákiai magyar keretben, amelyet csak mi magunk tartunk fontosnak.

Ki kellene hát lépni nekünk, felvidéki magyaroknak, illetve a szlovák döntéshozóknak is a saját határaink közül, és elkezdeni egy Kárpát-medencei, vagy V4-es gazdasági térben gondolkodni. Próbáljuk elképzelni, hogy a soha el nem készülő R7/R2-es helyett gyorsforgalmi út létesülne mondjuk Nagyszombat és Győr (Dunaszerdahely érintésével), Nyitra és Komárom, Garamszentbenedek és Esztergom, Zólyom és Ipolyság, Losonc és Salgótarján, Tornalja és Miskolc, vagy Kassa–Királyhelmec és Nyíregyháza között.

Ennek a járvány után lesz létjogosultsága, hiszen várható, hogy a térség gazdasági szerepe megnő, és jelentős kapacitásokat vehet át a kínai gyáraktól, csökkentve, egyben biztonságosabbá téve a túlságosan megnyúlt értékláncokat. Ehhez azonban az kell, hogy a térségben levő, felfejlődő üzemek normális utakon eljuthassanak egymáshoz.

Sajnos a szlovák gazdaságpolitika nem erre a szerepre készül. Továbbra is a megváltó külföldi beruházók által hozott termelési kapacitásokat várja, amelyeknek fontosabb a kelet–nyugati gyors kapcsolat megléte. És a gyors kapcsolat alatt a biztonságos, kiszámítható utazási időt is kell érteni, hiszen raktárak híján az alkatrészeknek a Just in Time rendszerben pontosan kell érkezniük.

Ezt a fordulatot hiányolom a kormányprogramban. A kormány marad a Ficóék által beállított irányban, és nem kíván elmozdulni a patrióta gazdaságpolitika felé, ahol elkelne egy kis protekcionizmus, hogy a helyi tulajdonú vállalatok is kezdjenek végre fejlődni. A kicsik közepessé, majd naggyá, majd olyanná, amelyek a globális piacokon is megállják a helyüket. Ezzel a szemléletváltással a mi leszakadt magyarlakta régióink is megtalálnák a számításukat, hiszen akkor nem csak Pozsony és a Vág völgye kapna esélyt a fejlődésre.

 

(Írta: Matus Tibor. A cikk megjelent a Magyar7 c. hetilap 2020/18. számában, valamint a Ma7.sk hírportálon.)

 

Kép: glob.zoznam.sk