Bejegyzések tőle SZMKT

Szlovákiának van az esélye a fejlődésre, de sok minden múlik a kormányon

Július elején egy bizarr politikai jelenségnek lehettünk a tanúi. A kormányhivatal közzétette, hogy a kormány és a Volkswagen képviselői aláírtak egy szándéknyilatkozatot, mely szerint fél milliárd eurónyi beruházás készül a pozsonyi VW üzemben. Viszont pár perc után a kormányhivatal kérte a hír visszavonását. Ennek járt utána Ronald Ižip a Trend főszerkesztő-helyettese. Illetve miképp jönnek a külföldi beruházások, […]

Kisebbet buktunk, mint Európa

Mégsem tűnik olyan katasztrofálisnak a szlovák gazdaság visszaesése, mint amire számíthattunk az előző hónapok adataiból. Ez derül ki a statisztikai hivatal gyors becsléséből, amely a gazdaság II. negyedéves visszaesését 12,1%-ra becsülte az előző év azonos időszakához hasonlítva. Ez talán reményt kelthet bennünk, hogy elkezdődött a koronavírus-válságból való kilábalás, és az egész éves visszaesés talán mégsem […]

Kormányrendeletben pontosították a magyar határzár részleteit

Pénteken bejelentették, hogy szeptember elsejétől külföldi állampolgár Magyarországra nem léphet be csupán bizonyos kivételekkel, a biztonsági szabályok megtartása mellett. A részletek a Magyar Közlöny 195. számában jelentek meg vasárnap. Fotó: Komka Peter Illusztráció A rendelet a magánútlevéllel, valamint egyéb úti okmánnyal végrehajtott nem hivatalos célú határátlépésre terjed ki. A rendelet hatálya nem terjed ki a teherforgalomban történő […]

Ahol a régió a saját termékeit kezdi kínálni

Az Ister-Granum Eurorégiót 2008-ban Magyarországon elsőként, az EU-ban pedig a második határon átnyúló csoportosulásként jegyezték be. Az IG-Heritage szervesen épül az egyesület 2012-ben elindított helyitermék-programjára, megvalósított projektjeire. A programcsomag hat részből áll, és egy határon átnyúló helyitermék-hálózatot, egyfajta klasztert kíván létrehozni, fejlesztve ezzel az eurorégió gazdaságát, javítva munkaerőpiaci helyzetét, és erősítve a regionális identitástudatot. A […]

Megyen a hegyen a turista…

Tombol a nyár, egy kicsit mindenki szenved a hőségtől, ilyenkor jó elmenni nyaralni. Persze ezt a szokásunkat is áthúzta a koronavírus. Még ha nem is fújta le teljesen a szabadságolásunkat, jelentősen megváltoztatta az idegenforgalmat. A megszokott tengerparti nyaralásukat jó páran lefújták, hiszen a vírus még itt tanyázik, és sok célországban újra növekedni kezdtek az esetszámok. […]

Tendenciák a pénzügyi tudatosságban – letölthető kiadvány

Tendenciák a pénzügyi tudatosságban – ezzel a címmel jelent meg a napokban egy tanulmánykötet a Magyar Közgazdasági Társaság Fintech és Pénzügyi Kultúra Szakosztályának szakmai közreműködésével a 2019-es PÉNZ7 konferenciák válogatott előadásaiból. A kiadvány ide kattintva letölthető. Magyarországon a pénzügyi tudatosság és vállalkozói kultúra fejlesztését egy speciális eseménysorozat támogatja minden év tavaszán: a nemzetközi kezdeményezésre elindult PÉNZ7 eseménysorozat, amely részeként […]

Mi legyen a vasárnapunkkal?

Vasárnap reggel van. A hét utolsó napja, amely az utóbbi időben annyira nagy érdeklődést kelt a médiában. Legyen valóban pihenőnap vagy inkább ne kockáztassuk, hogy alkalmazottak sokasága veszíti el az állását? Esetleg tudjuk valójában miről is szól ez az egész?   A nálamnál idősebbek hosszú diskurzust tudnak folytatni arról, hogy a rendszerváltozás előtti időben is […]

Mint egy maratoni futás előtt…

A koronavírus-járvány alapjaiban rendítette meg a világot. S nem csak egészségügyi, de még inkább gazdasági szempontból. Ebben a helyzetben a kis országok különösen nehéz helyzetbe kerültek, hiszen függőségük még sebezhetőbbé teszik őket. Ódor Lajossal, a Szlovák Nemzeti Bank alelnökével a következmények és a kiútkeresés lehetőségeiről beszélgettünk.   Hogyan éli meg egy jegybankalelnök a válságot? Gondolom, […]

Egy Bogár naplója

Megkérdeztük Bogár László közgazdászt a közelgő Trianon évfordulóról, illetve a karantén ideje alatt elindított új videoblogjáról. Csakis azért, mert minden rosszban van valami jó – persze nem árt egy kicsit a jóra rákeresni.     Kedves Tanár úr, Ön a karantén ideje alatt egy videóblogot indított Egy Bogár Naplója címmel.  Azt hiszem Trianon évfordulójának közeledtével […]